Vasárnap délután derül ki, hogy a címvédő és négyszeres világbajnok Max Verstappen, illetve az egyaránt mclarenes Lando Norris és Oscar Piastri közül melyikük kaparintja meg az idei Forma-1-es vb-trófeát - a döntő futamra villanyfényben kerül sor Abu-Dzabiban.
Oscar Piastri, Lando Norris sorrendben a két McLaren-versenyző végzett az első és a második helyen a Forma-1-es Katari Nagydíj pénteki szabadedzésén.
Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét szerezheti meg Lando Norris, a McLaren brit versenyzője a hétvégi Katari Nagydíjon, amely az utolsó sprintfutamos forduló lesz az idei kiírásban, ugyanakkor el is tűnhet a 26 éves pilóta összetettbeli pontelőnye.
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj pénteki első, a világbajnoki éllovas Lando Norris, a McLaren brit pilótája pedig a második szabadedzésén.
A világbajnoki összetett második helyén álló Lando Norris, a McLaren brit versenyzője érte el a leggyorsabb köridőt a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki első szabadedzésén, Bakuban.
Már nem foglalkozik a múlt vasárnap történt zandvoorti kiesésével Lando Norris, a Forma-1-es McLaren istálló összetettben második helyen álló brit versenyzője, aki a hétvégi Forma-1-es Olasz Nagydíjon is győzelemre tör.
A brit Lando Norris volt a leggyorsabb a Forma-1-es Holland Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Az összetettben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Spanyol Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Lando Norris, a McLaren brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Bahreini Nagydíj pénteki első szabadedzésén.
Magasan a két McLaren-pilóta, az ausztrál Oscar Piastri és a brit Lando Norris volt a leggyorsabb Forma-1-es világbajnokság Japán Nagydíjának pénteki második szabadedzésén.
Az összetett pontversenyben élen álló Lando Norris, a McLaren pilótája volt a leggyorsabb Forma-1-es világbajnokság Japán Nagydíjának pénteki első szabadedzésén.
